Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi vízkárelhárítási bejelentések: 06-80-204-240
Nagyobb betűméret - Kisebb betűméret - Normál verzió

Turisztikai hajózási útvonal fejlesztése a Dráván

Tartalomfelelős: Dr. Balatonyi László, osztályvezető

2019. február 14., csütörtök 11:56

 

2019. februárjában befejezésre kerül az INTERREG V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 keretében megvalósuló DRAWA projekt, melynek megvalósítása során a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a horvát hajózási ügynökséggel (Agencija za Vodna Putove) partnerségben közösen segítette a drávai vízi turizmus fellendítését.

drava_1

 

A pályázat során a Dráva felméréséhez szükséges modern eszközök (szonár, GPS-ek, motorcsónak) beszerzését követően 2018. év nyár végéig befejeződött a Dráva hajózási útvonalának szonár rendszerrel történő részletes meder felmérése. A meder felmérési munka a közel 200 km-es drávai hajózási útvonalon a folyó vízi útjának használhatóságáról, a biztonságos vízi közlekedésről ad tájékoztatást. A felmérő rendszer detektálta a hajózási útvonalon veszélyt jelentő, mederfenéken lévő természetes és mesterséges akadályokat is amellett, hogy pontos képet kaptunk a meder mélységi viszonyairól, morfológiájáról. A felmérési munkát követően a kinyert adatokból elkészült a vízi turisztikát és hajóforgalmat könnyítő digitális térkép, mely – a horvát partner által a pályázatban vállalt – iOS és Android alapú mobil applikációk révén okos készülékekről is elérhetővé válik. A program amellett, hogy segíti a Dráván való eligazodást, tartalmazza a Dráva menti magyar és horvát oldali turisztikai látnivalókat, gasztronómiai és szállás lehetőségeket, a környékbeli kerékpárutakat és nem utolsó sorban a biztonságosan hajózható útvonalat is.

drava_2

 

A turizmus vonzóbbá tételét segíti továbbá a Dráva menti települések és területek turisztikai, természetvédelmi és gasztronómiai lehetőségeit, érdekességeit bemutató háromnyelvű (magyar/horvát/angol) kiadvány, illetve a mind a magyar, mind a horvát oldalon hét-hét drávai turisztikai kikötőben elhelyezett információs tábla.

drava_3

A pályázat részleteiről további információkat olvashat a pályázat megvalósításáért felelős vezető kedvezményezett (www.ddvizig.hu), illetve a projekt partner (www.vodniputovi.hr) weboldalán.

 

A projektben vállalt okostelefonokra elérhető iOS és Android alapú DRAWA mobil applikáció az alábbi hivatkozásokon elérhető:

Android: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.codecons.drawa

iOS: https://itunes.apple.com/us/app/drawa/id1448374025?ls=1&mt=8

A turisztikai alkalmazás a fenti hivatkozásokon túl az alábbi QR kódokon keresztül is letölthető:

    appstoredravagoogleplaydrava
       App Store         Google Play


A három nyelvű Drávai turisztikai kalauz az alábbi hivatkozásról letölthető:
http://vpf.vizugy.hu/reg/ddvizig/doc/Brosura_DRAWA.pdf

 

Utolsó módosítás: 2020. szeptember 28., hétfő 14:26, Regdánszki Tamara
Vízügyi igazgatóságok Kapcsolataink Közgyűjtemények Zöld hatóságok Letöltések Oldaltérkép Impresszum Jogi nyilatkozat