Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi ügyelet zöldszáma: 06-80-204-240
Nagyobb betűméret - Kisebb betűméret - Normál verzió

NEMZETKÖZI DUNA NAP 2017.

Tartalomfelelős: Dr. Balatonyi László, osztályvezető

2017. július 05., szerda 09:11

NEMZETKÖZI DUNA NAP 2017.

A Duna vízgyűjtő országai a Duna Védelmi Egyezmény aláírásának 10. évfordulóját követően ünneplik a Nemzetközi Duna Napot, az elsőt 2004-ben rendezték meg.  A nemzetközi nap célja, hogy felhívja a figyelmet ennek a csodálatos folyónak a természeti értékeire, mely – ahogy a szlogen is mondja – összeköti, és nem elválasztja a folyó partja mentén fekvő országokat.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság a Duna Nap magyarországi fő eseményét 2017-ben a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szervezésében bonyolította le a Dráva – mint a Duna egyik mellékfolyója – partján, Barcson, hiszen itt a Horvátországgal régóta fennálló szoros vízügyi kapcsolat jegyében a két nemzet együtt hívja fel a figyelmet a vizek értékére, racionális használatára és értékeinek megóvására és a közös teendőkre.

A rendezvényhez méltó volt, hogy mindenekelőtt felcsendült a magyar és a horvát nemzeti himnusz.

Az ünnepséget Somlyódy Balázs, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója nyitotta meg, majd köszöntő beszédet mondott Silvio Brezak, az Eszéki Igazgatóság igazgató-helyettese (Hrvatske vode), Ivan Zavadsky az ICPDR titkára, Bíró Norbert a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke és Nagy Csaba a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, végül, de nem utolsó sorban Karvalics Ottó, Barcs Város polgármestere.

duna_nap_2017_1_nagykep

A vízügyes uszályon megtartott ünnepélyes köszöntők után a program szakmai előadásokkal folytatódott a nagysátorban, melynek fókuszában az árvízi kockázatkezelés állt, valamint kiváló alkalom nyílt a vízügyi ágazatban futó projektek bemutatására is.

duna_nap_2017_2_nagykep

A nyári hőségben üdítő hatást keltett Budás Péter és Jobbágy Zoltán szerbiai jégvédekezésről készült fotóinak gyűjteménye, mely az év eleji jégvédekezésre emlékeztette a résztvevőket.

A fotókiállítást Láng István, az OVF műszaki főigazgató-helyettese nyitotta meg. A vándorkiállítás ezzel útnak indult, első helyszíne Gyulán, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatósághoz tartozó TájVízHáz-ban lesz.

A vízügyi szakmai napot hal-főzőverseny, sétahajózás, motorcsónakázás tette még színesebbé. Az országban működő 12 vízügyi igazgatóság, és az Országos Vízügyi Főigazgatóság emblémájával ellátott papírhajók vízrebocsátása az összetartozást és a folyamatos közös munkát jelképezte.

 

Utolsó módosítás: 2017. július 05., szerda 09:14, Pászthory Róbert
Vízügyi igazgatóságok Kapcsolataink Közgyűjtemények Zöld hatóságok Letöltések Oldaltérkép Impresszum Jogi nyilatkozat