Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi vízkárelhárítási bejelentések: 06-80-204-240
Nagyobb betűméret - Kisebb betűméret - Normál verzió

Már csak 30 nap a Budapesti Víz Világtalálkozóig

Tartalomfelelős:

2016. október 28., péntek 13:07

MÁR CSAK 30 NAP A BUDAPESTI VÍZ VILÁGTALÁLKOZÓIG!

 „A víz összeköt” szlogennel rendezik meg idén a Budapesti Víz Világtalálkozót (Budapest Water Summit 2016), november 28-30 között. A rendezvény fővédnöke Áder János köztársasági elnök.  A Világtalálkozó az ENSZ tagállamai által elfogadott 2030-ig szóló fenntartható fejlesztési program és a párizsi klímacsúcs eredményeire, valamint gyakorlati tennivalókra koncentrálva kívánja elősegíteni az új típusú, integrált szemléletű fenntartható vízgazdálkodást.

A Budapesti Víz Világtalálkozónak keretet adó stratégia célja, hogy az esemény sikeresen összekapcsolja a politikai döntéshozatali folyamatokat a tőke, a tudás, a technológia által kínált megoldási lehetőségekkel és a folyamatok társadalmisításában kulcsszerepet játszó civil társadalommal.

A Budapesti Víz Világtalálkozó lesz az első olyan globális konferencia, amely a vízzel kapcsolatos fejlesztéspolitikai célkitűzés esetében összegzi az elfogadás óta elért eredményeket („stock-taking”) és ezen túl pedig hozzájárulhat a következő 15 év teendőinek kijelöléséhez.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság célja a kiállításon megismertetni a hazai vízgazdálkodás helyzetét, a legfontosabb fejlesztési elképzelések és az eredmények bemutatásán keresztül. A legnagyobb hangsúlyt a 21. századi Vízügy kapja (interaktív térkép bemutatása és használata a standon), de bemutatjuk a hagyományos vízügyi jelenségeket is a standon felépített buzgárral és aszálymérő állomással.

Az aktuális feladatok bemutatása mellett számos különleges meglepetéssel kedveskedünk a látogatók részére.

water vwater v

Utolsó módosítás: 2016. október 28., péntek 13:24, Radó Mónika
Vízügyi igazgatóságok Kapcsolataink Közgyűjtemények Zöld hatóságok Letöltések Oldaltérkép Impresszum Jogi nyilatkozat