Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi vízkárelhárítási bejelentések: 06-80-204-240
Nagyobb betűméret - Kisebb betűméret - Normál verzió

Országos Szakaszvédelem vezetoi továbbképzés

Tartalomfelelős: Dr. Balatonyi László, osztályvezető

2017. március 27., hétfő 08:07

Országos Szakaszvédelem vezetoi továbbképzés

 

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép- Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság 2017. március 21-22-én, Tiszafüreden szervezte meg az a szakaszvédelem vezetők számára az országos szakmai továbbképzést.

A 2 napos konferencián Valamennyi Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi szakasz védelem vezetője és helyettese, valamint az Országos Vízügyi Főigazgatóság Árvízvédelmi szakfőosztálya is vett részt, közel 190 fővel. A szakmai továbbképzés célja a szakaszvédelem vezetők, valamint az árvízi védekezésben részt vevők szakmai tudásszintjének felfrissítése, szinten tartása, illetve az új kollegák árvízvédelemmel, kapcsolatos jogszabályokkal, tapasztalatokkal, árvízi jelenségekkel való megismertetése volt.

Az előadásokat Láng István az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője és a Lovas Attila a Közép- Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója nyitotta meg. Az előadások során előtérbe kerültek az árvízvédelemmel kapcsolatos jogszabályok, az árvízvédelmi töltések geotechinikai jellemzői, valamint az önkormányzati védekezés során jelentkező Vízügyi Igazgatósági műszaki irányítói feladatairól. A szakaszvédelem vezetők a káros árvízi jelenségek elleni védekezési módszerek ismeretanyagának felfrissítése mellett a korszerű védekezési eszközök alkalmazási lehetőségeit is megismerhették.

Clipboard02 Clipboard04 Clipboard05
Utolsó módosítás: 2017. március 28., kedd 11:46, Radó Mónika
Vízügyi igazgatóságok Kapcsolataink Közgyűjtemények Zöld hatóságok Letöltések Oldaltérkép Impresszum Jogi nyilatkozat