A vízhozammérések története a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság területén a 70-es évektől napjainkig

A kétezres évek újabb technológiai eredménye az ADCP (Acoustic Doppler Current Profiler) elven mérő eszközök megjelenése volt, melyek ultrahang kibocsátással határozzák meg a vízben lebegő hordalékról visszaverődő hanghullámok segítségével a vízfolyás, folyó sebességét. Ezek a műszerek már azonnal képesek vízsebességet és vízhozamot mérni, nem igénylik az irodai jegyzőkönyv számításokat.

 Természetesen ahhoz, hogy eddig eljusson a vízrajzi szakma, a számítástechnikának is nagy utat kellett megtennie. A pécsi igazgatóság (Bruhács László) ezen a téren az egyik úttörőnek számított. A szombathelyi (Pachner Csaba) kollégákkal kialakított „közös műhely” volt az egyik első a bajai számítástechnikai központ mellett, ahol pl. a mérési jegyzőkönyvek kézi feldolgozását számítógépekkel kívánták megoldani. Az első Commodor 64-től hosszú út vezetett a ma használt laptopokig.

A műszerek, a számítástechnika fejlődése nagyban segítette, hogy a terepi mérések hatékonyabbak, pontosabbak legyenek. Míg 20-30 évvel ezelőtt egy drávai árvízi vízhozammérés 4-5 órába telt, majd a jegyzőkönyv kiszámítása hasonlóan 2-3 órát igényelt, így gyakorlatilag 1 nap egy mérés volt kivitelezhető. Ma az ADCP technológiával rendelkező eszközökkel akár a teljes magyar Dráva-szakasz vízrajzi állomásain egy nap alatt el lehetne végezni az árvíz során a vízhozamméréseket. A mérést követően pedig az eredményeket azonnal továbbítani lehet a védekezést irányító és az előrejelzéseket készítők számára.

Az informatika, térinformatika, telekommunikáció óriási fejlődése szinte évente újabb megoldásokat, módszereket hoz a piacra. A legújabb vízsebesség mérési-becslési módszer a légifotók segítségével végzett sebesség meghatározás. Lényege pontos keresztszelvény ismerete esetén az adott keresztmetszet felett készített drónos felvételek segítségével a vízfelszín sebességvektorok és a sebesség eloszlása becsülhető, ami a geometria ismerete esetén a vízhozam becslését teszi lehetővé. Ilyen technológiájú mérésekre olyan helyeken lehet igény, ahol a mérőhely nehezen megközelíthető, vagy a hagyományos mérés nem lehetséges, de fontos az árvízkor a levonuló víz hozama. Ez a módszer szintén segíthet a villámárvizek hozamának becslésére, ahol a mérésre rendelkezésre álló idő nagyon kevés.

Jól látszik, hogy az elmúlt 50 évben milyen óriási fejlődésen ment keresztül a vízrajzi munkát segítő technikai, technológiai háttér. Az is érezhető, hogy mennyire szerteágazó az a terület (informatika, térinformatika, hidrológia, elektrotechnika), amelyre a jelen kori vízrajzi kollégák ismeretei ki kell, hogy terjedjenek. Ezt az elvárást, hogy magasan képzett vízrajzos kollégák végezzék a munkájukat, csak rendszeres szakmai továbbképzések és anyagi megbecsülések mellett lehet hosszútávon biztosítani.

Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

Horváth Gábor