Dunavirágzás – nem tévedés: ’DUNA'

Talán a címbeli jelenséget jól ismerőkön kívül alig van, aki azonnal nem a tiszavirágzásnak nevezett kérész-rajzásra kívánna helyesbíteni. A nemrégiben Dr. Farkas Alexandra környezetkutató, tudományos újságíró és Potyó Imre környezetkutató, természetfotós szerzőpáros munkája nyomán megjelent ”A dunavirág fénybörtöne” című könyv kétséget nem hagy a dunavirág jelenség valódiságáról, s mellé egy tudományos kutatás nagyszerű eredményeit is bemutatja. A téma - és a könyv – őszinte ajánlásához a szerzők engedélyével adom közre a kérés(z)emre készült cikket… 

A dunavirág tömeges jelenléte biztosíték a jó vízminőségre

Vízügyi szempontból is örömteli hír, hogy a bioindikátorként ismert dunavirág kérészek több évtizednyi szünet után újra nagy tömegben lepik el hazánk folyóit a július-augusztusi estéken, újbóli megjelenésük ugyanis egyértelműen bizonyítja a vízminőség fokozatos javulását. A hungarikumként ismert tiszavirág közeli rokona 2012 nyarán debütált újra, mára pedig szinte a teljes Dunán és annak több mellékfolyóján is megfigyelhetjük látványos tömegrajzását.

A Magyarországon élő kérészfajok közül a sötétedés után rajzó, 2-3 centiméteres fehér színű dunavirág (Ephoron virgo) produkálja az egyik leglátványosabb rajzásokat. Az első egyedek este 8 óra körül jelennek meg a víz felett, majd a nőstények rajokba rendeződve kezdik meg a folyó folyásirányával szemben haladó kompenzációs repülésüket. Ezzel a viselkedéssel a vízbe kerülő peték adott folyószakaszból való elsodródását ellensúlyozzák, továbbá elérik, hogy a tojáscsomók megközelítőleg azon a helyen érjék el a mederaljzatot, ahol az éppen rajzó kérészek korábban sikeresen kifejlődtek.

A néhány kilométeres kompenzációs repülés során a nőstények végig a középvonal felett haladnak, amiben a víztükörről visszavert fény erősen és vízszintesen poláros optikai jele vezeti őket. Amint azonban a víz felett repülő nőstények egy folyón átívelő hídhoz érnek, nem folytatják útjukat, hanem a híd előtt feltorlódva egyfajta örvénylő mozgásba kezdenek. A kérészrepülést ilyen esetekben a híd vízen látható tükörképe állítja meg, ami a folyó korábban vezérfonalat nyújtó (erősen és vízszintesen poláros) optikai jelét megszakítja.

A híd előtt feltorlódó kérésztömeg kálváriája azonban csak itt kezdődik igazán, a hidak lámpái ugyanis ezekben az órákban már világítanak, a fények pedig hatalmas porszívókként szippantják magukhoz a megtévesztett rovarokat. A fénycsapdába esett kérészek nem sokkal később végkimerülésben az útra hullnak és az aszfalt vízszintesen poláros optikai jelét tévesen vízfelszínként azonosítva a száraz útburkolatra rakják tojáscsomóikat, majd elpusztulnak.

Mindez azt jelenti, hogy a nőstény dunavirágokra a közvilágítás fényei hagyományos ökológiai fényszennyezésként, a hidak vízszintes aszfaltfelszínei pedig poláros fényszennyezésként együttesen hatnak. Az első ilyen összetett ökológiai fénycsapdát az ELKH Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézet és az ELTE Környezetoptika Laboratórium kutatóiként a világon elsőként írtuk le 2012-ben a tahitótfalui Tildy Zoltán hídnál, Prof. Kriska György és Prof. Horváth Gábor szakmai irányítása mellett.

Tömegrajzás a lámpák körül

A természetvédelmi oltalom alatt álló dunavirág megmentésére kézenfekvő lett volna az érintett hídlámpák lekapcsolása a rajzás idejére, ám ez közlekedésbiztonsági okokból nem volt kivitelezhető. A kutatócsoporttal azonban számos terepkísérletben vizsgáltuk a dunavirág látását, az így szerzett új ismeretek és a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj támogatása pedig lehetővé tették egy megfelelő védelmi rendszer, egy speciális kérészvédő fénysorompó kifejlesztését.

Az innovatív, időjárásálló műszaki fejlesztés beüzemelésével a hagyományos ökológiai fényszennyezés továbbra is elkerülhetetlenül fennáll, viszont a kérészek a kék fényű fénysorompót vonzóbbnak találják, így nem repülnek fel az aszfaltút feletti hídlámpákhoz. Ennél fogva nem láthatják a híd aszfaltútját sem, vagyis a kimerülő kérészek petéikkel együtt a folyó vizébe hullanak, az utódgeneráció tehát megmenekülhet. Ráadásul a kérészek és tojáscsomóik számos vízi állatfaj táplálékát jelentik, a vízi ökoszisztéma egyensúlya szempontjából tehát kulcsfontosságú, hogy a száraz aszfaltút helyett sikerül a víz közelében tartani őket.

A jövőben hasonló eszköz épülhet ki akár külföldön is, hiszen az éjszakai kérészrajzás több más hídon is jelent balesetveszélyt a csúszóssá váló utak és a sűrű kérészfelhőn való áthaladás miatt, többek között Spanyolországban a Tudela-hídnál az Ebro folyó vagy Törökországban az Ardahan-hídnál a Kura folyó felett.

Kérészvédő sorompó

Dr. Farkas Alexandra

Környezetkutató, fotós: Potyó Imre