Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi vízkárelhárítási bejelentések: 06-80-204-240
Nagyobb betűméret - Kisebb betűméret - Normál verzió

Európai Uniós Polgárvédelmi képzés Valenciában

Tartalomfelelős: Süveggyártó Anita, kiemelt műszaki referens

2023. január 02., hétfő 09:40

Az Uniós Polgári Védelmi Mechanizmus elsősorban az emberek, valamint a környezet és a tulajdon – beleértve a kulturális örökséget is – védelmére terjed ki, az unión belül vagy kívül bekövetkezett mindennemű természeti és ember által okozott katasztrófa esetén, ideértve a környezeti katasztrófákat, a tengerszennyezést és az akut egészségügyi veszélyhelyzeteket. Az uniós katasztrófavédelmi együttműködés jogalapja a Lisszaboni Szerződés 196. cikke, amely úgy rendelkezik, hogy az Európai Unió mozdítsa elő a szolidaritást azzal, hogy támogatja, adott esetben kiegészíti a tagállamok polgári védelem terén tett intézkedéseit, valamint elősegíti az európai szintű koordinációt annak érdekében, hogy javuljon a természeti és az ember által okozott katasztrófák megelőzési aránya, az azokra való felkészültség és reagálás. A Lisszaboni Szerződés a korábbi alacsony szintű szabályozottság helyett uniós alapjogi szintre emelte a polgári védelmet, ezzel együtt azonban a tagállamok nem adtak át hatásköröket az EU-nak, a polgári védelem továbbra is kizárólagos tagállami hatáskörben van. A megerősített jogalapra építkezve az Európai Parlament és az EU Tanácsa rendes jogalkotási eljárással (korábban: együttdöntési eljárás) 2013. december 17-én elfogadta az uniós polgári védelmi Mechanizmusról szóló 1313/2013/EU Európai Parlamenti és Tanácsi határozatot, ami 2014. január 1-je óta hatályos.

IMG_20221119_203255

Belovai Tamás az OVF kiemelt műszaki referense

A vízügyi ágazat munkatársai már 2017-től részt vesznek az Európai Uniós Polgárvédelmi képzéseken. A képzésekre való kijelöléseket a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság koordinálja. Kollégáink először alaptanfolyamokon vettek részt. Azok a kollégák, akik korábban részt vettek a tanfolyamokon, alap tanfolyamokat végezték el. Az alaptanfolyamok célja volt, hogy a jelölteket felkészítse az Európai Uniós Polgárvédelmi Mechanizmus keretében egy esetleges külföldi (árvízi védekezési) beavatkozásra. A képzés során tapasztalatot szereztek az Uniós Polgárvédelmi Mechanizmus keretében ellátandó feladatokra. Az elmúlt időszakban, a pandémiás helyzet miatt, sajnos a képzések is ritkábbá váltak, illetve sok esetben el is maradtak. Az idei évben, azonban lehetőség nyílt arra, hogy ismételten részt vehessünk ilyen képzéseken. Belovai Tamás az OVF kiemelt műszaki referense 2022. november 14. november 21. között, Valenciában (Spanyolország) vett részt OPM (Operational Management Course – Operatív menedzsmenti kurzus) tanfolyamon. A 8 napos tanfolyamon az Európai Unió más tagállamai is képviseltették magukat. A tanfolyamnak alapvetően egy 4 napos elméleti része, illetve egy 4 napos gyakorlati része volt. Az elméleti részben megismerkedhettünk az Uniós Polgárvédelmi mechanizmus alapjaival. Megtanulhattuk azt is, hogy az EU a polgári védelmi mechanizmuson keresztül koordinálja a természeti és az ember által okozott katasztrófákra adott válaszintézkedéseket. A 27 tagállamon kívül hat nem uniós ország vesz részt a mechanizmusban: Izland, Norvégia, Szerbia, Észak-Macedónia, Montenegró és Törökország. Ismereteink bővültek az EU Veszélyhelyzet-reagálási Koordinációs Központ és a Kopernikusz-program katasztrófakezelési szolgáltatás működéseivel kapcsolatosan is. A Veszélyhelyzet-reagálási Koordinációs Központ (a továbbiakban: ERCC) a polgári védelmi mechanizmus operatív központja. A hét minden napján, napi 24 órában globálisan nyomon követi az eseményeket, és koordinálja az EU katasztrófa elhárítási erőfeszítéseit. A Kopernikusz-program katasztrófakezelési szolgáltatása által készített műholdas térképek szintén segítik a polgári védelmi műveleteket. A Kopernikusz által nyújtott időszerű és pontos térinformatikai információknak köszönhetően könnyebb kijelölni az érintett területeket és megtervezni a katasztrófa elhárítási műveleteket. Az uniós polgári védelmi mechanizmusnak része egy európai polgári védelmi eszköztár is. Ez a tagállamok által önkéntesen, előzetes kötelezettségvállalás keretében rendelkezésre bocsátott eszközök összessége, amely eszközök azonnal mozgósíthatók az Unión belül vagy azon kívül. Amennyiben egy veszélyhelyzet meghaladja az adott ország reagálási képességeit, a világ bármely országa igénybe veheti az uniós polgári védelmi mechanizmust. A segítségnyújtás iránti kérelem nyomán az ERCC koordinálja és mozgósítja a tagállamok által kínált segítséget vagy szakértelmet. A tanfolyam gyakorlati részében, egy szimulált katasztrófa helyzetben, a helyszíni műveleti és koordinációs központban gyakorolhattuk, hogyan kell ellátni ezeket koordinációs és mozgósítási feladatokat. 2001 óta a polgári védelmi mechanizmust több mint 600 alkalommal aktiválták az EU-n belül és kívül. A klímaváltozás miatt, a közeljövőben egyre több árvízi és aszály eseményre lehet számítani, melyek egyre gyakrabban fogják meghaladni majd az egyes államok reagálási képességeit, így gyakrabban kerülhet sor a polgári védelmi mechanizmus aktiválására is. Az elméleti és gyakorlati képzések mellett jutott Valencia látványosságainak megtekintésére is idő. A képzés végén, pedig egy vizsgán kellett bizonyítani, hogy a résztvevők elsajátították a tanfolyamon megtanult ismereteket.

Utolsó módosítás: 2023. január 02., hétfő 09:44, Regdánszki Tamara
Vízügyi igazgatóságok Kapcsolataink Közgyűjtemények Zöld hatóságok Letöltések Oldaltérkép Impresszum Jogi nyilatkozat