Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi vízkárelhárítási bejelentések: 06-80-204-240
Nagyobb betűméret - Kisebb betűméret - Normál verzió

Pályaorientációs nap és díjátadók

Tartalomfelelős: Regdánszki Tamara, honlap adminisztrátor

2020. október 20., kedd 08:57

Pályaorientációs nap és díjátadók – Ez történt ősszel a Duna Múzeumban

 

Habár a világjárvány miatt kialakult helyzet ránk is hatással van, intézményünkben az élet nem állt meg. A vészhelyzet feloldását követően - megfelelő óvintézkedések mellett - ismét fogadhatunk látogatókat és csoportokat is. Így 2020 szeptemberében lehetőségünk nyílt, hogy újra megtartsuk az EFOP 3.3.3 pályázat keretében két éve lebonyolított „Víz-Kör” mintaprojektünket egy-egy témanap keretében. A mintaprojekt azt a célt szolgálta, hogy segítse a szakgimnáziumi diákok pályaorientációját, szakmai elköteleződését a múzeum és a szakemberek bevonásával. A programon közel 100 diák vehetett részt, akik a győri Műszaki Szakképzési Centrum Hild József Építőipari Szakgimnáziumból és a szegedi Gábor Dénes Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakképző Iskolából érkeztek. A diákok a nap egy részét az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság esztergomi gátőrházának területén töltötték, ahol Molnár András szakaszmérnökkel és Dávid Balázs gátőrrel testközelből ismerkedhettek a pálya szépségeivel és nehézségeivel. A programban fontos szerepet kapott a múzeum új állandó kiállítása, melynek felfedezése során a gyerekek játékos feladatokon keresztül érdekes tárgyakkal, a vízügy emlékeivel ismerkedhettek meg. Ezúton is köszönjük minden résztvevőnek az együttműködést!

Áldozatos munkánk meghozta a gyümölcsét, hiszen a Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum a közelmúltban több szakmai elismerésben is részesült. A díjak nem csupán a múzeum sikerének, hanem a vízügyi ágazat összefogásának és segítségének is köszönhetőek.

2020. szeptember 28-án Múzeumpedagógiai Nívódíj Különdíjat vehettek át múzeumpedagógusaink a Nyárszerdák című tematikus nyári táborok módszertanának kidolgozásáért és magas színvonalú lebonyolításáért.

2020. október 9-én a Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum „Vízeum” című új állandó kiállítása nyerte el az ÉV KIÁLLÍTÁSA kitüntető címet, mely az Év Múzeuma díj mellett a legmagasabb szintű elismerésnek számít a hazai múzeumi életben.

Szintén ekkor kerültek átadásra a Közösségi Múzeum oklevelek is, melyet a múzeum az aktív közösségi szerepvállalásáért, a helyi, valamint a szakmai közösségek munkájába való bevonásáért kapta.

 

kiallitas_vizeum"Vízeum" c. új állandó kiállítás

 

Nagy örömünkre szolgál, hogy a pozitív látogatói visszajelzések mellett a fent bemutatott díjakkal a múzeumi szakma is kiválónak értékelte a múzeumban folyó munkát.

 

 

 

Utolsó módosítás: 2020. október 20., kedd 09:15, Regdánszki Tamara
Vízügyi igazgatóságok Kapcsolataink Közgyűjtemények Zöld hatóságok Letöltések Oldaltérkép Impresszum Jogi nyilatkozat