Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi vízkárelhárítási bejelentések: 06-80-204-240
Nagyobb betűméret - Kisebb betűméret - Normál verzió

Gyászjelentés - Császár József

Tartalomfelelős:

2017. november 22., szerda 10:32

Császár József

(1936. december 04. Budapest – 2017. november 14. Budapest)

Az embert próbáló ’50-es évek végén a BME vegyészmérnöki karán kezdett tanulmányait betegség és családi okok miatt nem tudta befejezni. Később Baján a Vízügyi Főiskolán szerzett üzemmérnöki diplomát. 1969-től dolgozott a vízügy különböző intézményeinél. Dolgozott a Közép Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságon, majd a VGI-ben. 1976 elején került be az OVH Vízellátási Főosztályára. Ipari szennyvízbírság másodfokú hatósági eljárásaiban a hatósági döntések szakmai megalapozását végezte több évtizeden át, nyugdíjazásáig. Időközben a másodfokú hatósági feladatok minisztériumi keretek között folytatódtak, Így a Környezetvédelmi Minisztérium, majd a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium vezető főtanácsosa lett. 1995-ben nyugdíjazták. Ezután 2004-ig a Belügyminisztériumban folytatta szakmai tevékenységét, az önkormányzatok szennyvíztisztítási problémáival foglalkozott.

Több évtizeden át a szennyvíz- és csatornabírsággal kapcsolatos szakmai problémák vizsgálata során rendkívül széleskörű információt gyűjtött a szennyvizek minőségéről, a kibocsátó helyekről, technológiákról. A szennyezési adatokat felhasználva a befogadók, folyók állapotáról, azok minőségi változásairól hosszú távú elemzéseket végzett, amit számos előadáson, cikkben ismertetett.

A ’90-es években közreműködött az ipari környezetvédelmi szakemberek képzésében. Lakóhelyén is aktív közéleti tevékenységet folytatott: 1995-1999 között elnöke volt Csepel Helytörténeti –és Városszépítő Egyesületének.

A Magyar Hidrológiai Társaságnak 1974. 12. 01-tól haláláig volt tagja. Az Ipari Vízgazdálkodási Szakosztály alapítói közé tartozott, több cikluson át vezetőségi tag, 1997-2003. között szakosztályi titkár volt.

Emlékét kegyelettel megőrizzük!

 

Temetése: 2017. december 8.-án pénteken 16-órakor lesz

a SZENT GELLÉRT Urnatemetőben: Bp. XI. ker. Bartók Béla u. 149.

Utolsó módosítás: 2017. november 22., szerda 10:43, Radó Mónika
Vízügyi igazgatóságok Kapcsolataink Közgyűjtemények Zöld hatóságok Letöltések Oldaltérkép Impresszum Jogi nyilatkozat