Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi vízkárelhárítási bejelentések: 06-80-204-240
Nagyobb betűméret - Kisebb betűméret - Normál verzió

Környezetvédelemmel foglalkozó ukrán tisztviselők az Országos Vízügyi Főigazgatóságon

Tartalomfelelős:

2016. november 22., kedd 11:02

2016. november 8-án környezetvédelemmel foglalkozó ukrán tisztviselők delegációját fogadta az Országos Vízügyi Főigazgatóság. A küldöttséget Lábdy Jenő, a Vízjelző és Vízrajzi főosztály vezetője köszöntötte. Ezt követően árvízvédelmi prezentációkra került sor dr. Balatonyi László osztályvezető és Belovai Tamás árvízvédelmi referens előadásában, melyben nagy hangsúlyt kapott az árvízi kockázatkezelés, valamit az OMIT irányító helyiség bemutatása. Szalay Milós vízkészlet-gazdálkodási szakért a magyar vízgazdálkodásról tartott előadást, majd többek között ukrán vonatkozású Tisza csoport munkáját Dr. Perger László mutatta be. Az előadásokat követően került sor a felmerülő kérdések megvitatására, és a szakmai tapasztalatcserére a magyar és az ukrán szakemberek között.

 

A cikket írta: Pesel Márton

 

Az eseményen készült lépek a Galériában megtekintehtőek.

Képeket készítette: Szabó Katalin

Utolsó módosítás: 2016. november 22., kedd 11:09, Radó Mónika
Vízügyi igazgatóságok Kapcsolataink Közgyűjtemények Zöld hatóságok Letöltések Oldaltérkép Impresszum Jogi nyilatkozat