Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi vízkárelhárítási bejelentések: 06-80-204-240
Nagyobb betűméret - Kisebb betűméret - Normál verzió

Rendkívüli árvízi tájékoztató (OVF, 2014. május 20.)

Tartalomfelelős: Siklós Gabriella, főosztályvezető-helyettes

2014. május 20., kedd 09:03

lajta_vedekezes_nemeth_jozsef_eduvizig             Németh József igazgató Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (ÉDUVIZIG)     A Lajtán lehullott nagy mennyiségű csapadék hatására jelentős árhullám vonul le. Vasárnap a késő délutáni órákban a vízszint átlépte a III. fokú készültség szintjét (220 cm).  A folyó tartósan, egész hétfő éjszaka tetőzött 292 cm-es vízállással.   Bizonyos nagyságú árhullámok esetén Mosonmagyaróvár árvízvédelmi biztonságát csak szükségtározással lehet megoldani, úgy, hogy a többlet-vízhozamot a kijelölt mezőgazdasági területekre vezetik ki a vízügyi szakemberek. Erre utoljára 2009-ben került sor. Szükségtározás esetén a tározó területén jelentős mezőgazdasági károk keletkeznek.   A vízügyi szolgálat ezért egyaránt felkészült az árvíz töltések közötti levezetésére és amennyiben egyéb rendkívüli esemény indokolja, megteremtette a szükségtározás, a víz biztonságos kivezetésének feltételeit is.   A 2009. évi, az ideihez hasonló nagyságrendű árvíz tapasztalatai alapján az Országos Műszaki Irányító Törzs az elmúlt 48 órában úgy döntött, hogy a tapasztalatokat felhasználva a védvonalak ideiglenes erősítésével, szükségtározás nélkül biztosítja Mosonmagyaróvár biztonságát, a mezőgazdasági károk elkerülése érdekében.   A központi irányítás ezért már vasárnap az érintett térségbe vezényelte a helyi vízügyi igazgatóság saját dolgozói mellé a Közép- Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság 34 dolgozóját, akik a már korábban a helyszínen lévő vízügyi szakemberek munkáját segítik. Homokzsákokkal ideiglenes védvonal erősítéseket építettek ki, és stabilizálták a töltéskoronákat a kritikus szakaszokon.   A védelemvezetés a mezőgazdasági károk elkerülése érdekében folyamatosan elemzi a helyzetet. Kollégáink a készültségi fokozatnak megfelelő őr és figyelő szolgálatot látnak el. A töltések tartós terhelése miatt megkezdődtek a szivárgási jelenségek, ezért folyamatos az árvízzel érintett szakaszok bejárása és ellenőrzése. Azoknál a jelenségeknél, amelyek előre jelzik a töltés állapotának romlását, a kirendelt vízügyi védelmi osztagok azonnali beavatkozásokkal állítják helyre a biztonságot. Az apadás várhatóan a keddi nap folyamán indul meg. A vízszintek szerdán-csütörtökön süllyednek a III. fokú árvízvédelmi készültségi szint alá. Addig a megerősített figyelőszolgálat és a védelmi osztagok a helyszínen várják az árhullám levonulását.   Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Műszaki Irányító Törzs 2014. május 20.
Utolsó módosítás: 2014. május 20., kedd 09:06, Pászthory Róbert
Vízügyi igazgatóságok Kapcsolataink Közgyűjtemények Zöld hatóságok Letöltések Oldaltérkép Impresszum Jogi nyilatkozat