Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi vízkárelhárítási bejelentések: 06-80-204-240
Nagyobb betűméret - Kisebb betűméret - Normál verzió

Gyászjelentés

Tartalomfelelős: Siklós Gabriella, sajtóreferens

2014. augusztus 15., péntek 11:21

2014. augusztus 14-én elhunyt Dr. Rajczi Kálmán, az Országos Vízügyi Főigazgatóság első főigazgatója.

rajczi_kalman_arckepDr. Rajczi Kálmán 1916-ban született Tolna községben, mérnöki oklevelét 1943-ban szerezte meg.

A Vízügyi Intézetben kezdte meg mérnöki munkásságát, majd 1943-ban katonai szolgálatra hívták be és orosz hadifogságba került. Innen hazatérve 1947-ben a pécsi, majd a debreceni Kultúrmérnöki Hivatalnál helyezkedett el. 1951 őszén a Földművelésügyi Minisztériumban kapott állást. 1953-ban az akkor alakult Országos Vízügyi Főigazgatósághoz került vezetőnek, melynek 1955 végéig volt a főigazgatója. 1956-tól az Országos Tervhivatalban, majd 1957-től 1968-ig a Mélyépítési Tervező Vállalatnál dolgozott. A Vízügyi Építő Vállalattól vonult nyugállományba 1976-ban. Közben 1964-ben műszaki doktori címet szerzett. 1969 óta volt az Magyar Hidrológiai Társaság tagja.

Számos publikációja jelent meg a Hidrológiai Közlemények, a Műegyetemi Tudományos Közlemények, az Építőipari Közlemények című szaklapokban.

Munkássága elismeréseként megkapta a Munka Vörös Zászló Érdemrendet, az Árvízvédelmi emlékérmet és több alkalommal a Kiváló Dolgozó kitüntetést. A Budapesti Műszaki Egyetem Tanácsa 1993-ban aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.

Temetése 2014. augusztus 29-én 13:00 órakor lesz Szentendrén.

 

 

Utolsó módosítás: 2014. augusztus 15., péntek 11:26, Pászthory Róbert
Vízügyi igazgatóságok Kapcsolataink Közgyűjtemények Zöld hatóságok Letöltések Oldaltérkép Impresszum Jogi nyilatkozat