Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi vízkárelhárítási bejelentések: 06-80-204-240
Nagyobb betűméret - Kisebb betűméret - Normál verzió

Átadták a Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározót

Tartalomfelelős: Siklós Gabriella, főosztályvezető-helyettes

2014. november 10., hétfő 08:34

Forrás: M1 Híradó | 2014. 11. 07. 20:10:44  

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter szerint az ország egynegyedét fenyegetik az árvizek, ezért a következő években is kiemelt feladat az élet- és vagyonbiztonságot növelő beruházások folytatása - hangzott el az M1 Híradóban.

Mintegy 300 milliárd forintot fordít árvízvédelmi fejlesztésre Magyarország 2020-ig - jelentette be a miniszter  Tunyogmatolcson, ahol átadta a 17 milliárd forintért épült Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározót.

Somlyódy Balázs, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője a Szamos-Kraszna-közi tározóról elmondta: az 51 négyzetkilométeres felületű, 126 millió köbméter víz befogadására alkalmas műtárgyat Mátészalka, Kocsord, Győrtelek, Tunyogmatolcs, Szamoskér, Szamosszeg, Nagydobos és Ópályi között alakították ki.

A Tunyogmatolcs közelében található vízbeeresztő létesítmény méretei rekordnak számítanak hazai viszonylatban, hiszen 277 méter hosszú, 118 méter széles, és 12 nyílása van.

A Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó a Vásárhelyi terv részeként épült meg két év alatt 17,5 milliárd forintból. Ez már az ötödik hasonló létesítmény a Tisza völgyében.   A tározók másfél millió ember biztonságáról gondoskodnak.

A Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó - MTI Fotó: Balázs Attila #gallery-1 { margin: auto; } #gallery-1 .gallery-item { float: left; margin-top: 10px; text-align: center; width: 33%; } #gallery-1 img { border: 2px solid #cfcfcf; } #gallery-1 .gallery-caption { margin-left: 0; } /* see gallery_shortcode() in wp-includes/media.php */ Tunyogmatolcs, 2014. november 7.
A Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó Tunyogmatolcs határában 2014. november 7-én, az átadása napján.
MTI Fotó: Balázs Attila Tunyogmatolcs, 2014. november 7. A Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó Tunyogmatolcs határában 2014. november 7-én, az átadása napján. MTI Fotó: Balázs Attila Tunyogmatolcs, 2014. november 7.

A Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó avatásának résztvevői Tunyogmatolcs határában 2014. november 7-én.
MTI Fotó: Balázs Attila Tunyogmatolcs, 2014. november 7. A Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó avatásának résztvevői Tunyogmatolcs határában 2014. november 7-én. MTI Fotó: Balázs Attila   Tunyogmatolcs, 2014. november 7.
Kozma Péter Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormánymegbízott, Tilki Attila fideszes országgyűlési képviselő, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter (b-j) a Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó avatásán Tunyogmatolcs határában 2014. november 7-én.
MTI Fotó: Balázs Attila Tunyogmatolcs, 2014. november 7. Kozma Péter Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormánymegbízott, Tilki Attila fideszes országgyűlési képviselő, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter (b-j) a Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó avatásán Tunyogmatolcs határában 2014. november 7-én. MTI Fotó: Balázs Attila Tunyogmatolcs, 2014. november 7.
Kozma Péter Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormánymegbízott (b2), Tilki Attila fideszes országgyűlési képviselő (b3), Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter (j3) és Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője (j) a Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó avatásán Tunyogmatolcs határában 2014. november 7-én.
MTI Fotó: Balázs Attila Tunyogmatolcs, 2014. november 7. Kozma Péter Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormánymegbízott (b2), Tilki Attila fideszes országgyűlési képviselő (b3), Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter (j3) és Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője (j) a Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó avatásán Tunyogmatolcs határában 2014. november 7-én. MTI Fotó: Balázs Attila Tunyogmatolcs, 2014. november 7.
A Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó avatásának résztvevői Tunyogmatolcs határában 2014. november 7-én.
MTI Fotó: Balázs Attila Tunyogmatolcs, 2014. november 7. A Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó avatásának résztvevői Tunyogmatolcs határában 2014. november 7-én. MTI Fotó: Balázs Attila   Tunyogmatolcs, 2014. november 7.
A Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó avatásának résztvevői Tunyogmatolcs határában 2014. november 7-én.
MTI Fotó: Balázs Attila Tunyogmatolcs, 2014. november 7. A Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó avatásának résztvevői Tunyogmatolcs határában 2014. november 7-én. MTI Fotó: Balázs Attila Tunyogmatolcs, 2014. november 7.
A Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó avatásának résztvevői fényképeznek Tunyogmatolcs határában 2014. november 7-én.
MTI Fotó: Balázs Attila Tunyogmatolcs, 2014. november 7. A Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó avatásának résztvevői fényképeznek Tunyogmatolcs határában 2014. november 7-én. MTI Fotó: Balázs Attila Tunyogmatolcs, 2014. november 7.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter (j3) a Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó avatásán Tunyogmatolcs határában 2014. november 7-én.
MTI Fotó: Balázs Attila Tunyogmatolcs, 2014. november 7. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter (j3) a Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó avatásán Tunyogmatolcs határában 2014. november 7-én. MTI Fotó: Balázs Attila   Tunyogmatolcs, 2014. november 7.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter (b3) és Tilki Attila fideszes országgyűlési képviselő (b4) a Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó avatásán Tunyogmatolcs határában 2014. november 7-én.
MTI Fotó: Balázs Attila Tunyogmatolcs, 2014. november 7. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter (b3) és Tilki Attila fideszes országgyűlési képviselő (b4) a Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó avatásán Tunyogmatolcs határában 2014. november 7-én. MTI Fotó: Balázs Attila Tunyogmatolcs, 2014. november 7.
A Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó avatásának résztvevői Tunyogmatolcs határában 2014. november 7-én.
MTI Fotó: Balázs Attila Tunyogmatolcs, 2014. november 7. A Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó avatásának résztvevői Tunyogmatolcs határában 2014. november 7-én. MTI Fotó: Balázs Attila Tunyogmatolcs, 2014. november 7.
Kovács Sándor fideszes országgyűlési képviselő, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Kozma Péter Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormánymegbízott, Somlyódy Balázs, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője, Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője és Tilki Attila fideszes országgyűlési képviselő (b-j) átvágja a nemzetiszínű szalagot a Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó avatásán Tunyogmatolcs határában 2014. november 7-én.
MTI Fotó: Balázs Attila Tunyogmatolcs, 2014. november 7. Kovács Sándor fideszes országgyűlési képviselő, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Kozma Péter Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormánymegbízott, Somlyódy Balázs, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője, Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője és Tilki Attila fideszes országgyűlési képviselő (b-j) átvágja a nemzetiszínű szalagot a Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó avatásán Tunyogmatolcs határában 2014. november 7-én. MTI Fotó: Balázs Attila   Tunyogmatolcs, 2014. november 7.
Somlyódy Balázs, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője beszédet mond a Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó avatásán Tunyogmatolcs határában 2014. november 7-én.
MTI Fotó: Balázs Attila Tunyogmatolcs, 2014. november 7. Somlyódy Balázs, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője beszédet mond a Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó avatásán Tunyogmatolcs határában 2014. november 7-én. MTI Fotó: Balázs Attila Tunyogmatolcs, 2014. november 7.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter beszédet mond a Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó avatásán Tunyogmatolcs határában 2014. november 7-én.
MTI Fotó: Balázs Attila Tunyogmatolcs, 2014. november 7. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter beszédet mond a Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározó avatásán Tunyogmatolcs határában 2014. november 7-én. MTI Fotó: Balázs Attila

Link: http://www.hirado.hu/2014/11/07/300-milliard-forintot-fordit-arvizvedelmi-fejlesztesre-magyarorszag-2020-ig/

Utolsó módosítás: 2014. november 10., hétfő 08:59, Radó Mónika
Vízügyi igazgatóságok Kapcsolataink Közgyűjtemények Zöld hatóságok Letöltések Oldaltérkép Impresszum Jogi nyilatkozat