Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi vízkárelhárítási bejelentések: 06-80-204-240
Nagyobb betűméret - Kisebb betűméret - Normál verzió

Vizes históriák a millennium korából

Tartalomfelelős: Szabó Katalin, nemzetközi referens

2021. november 09., kedd 08:55

Beszámoló a Magyar Tudós Tárlat

2021. október 20-i Vízügyi Emléknapjáról

 

Tudos_Tarlat_plakat_A3_2021_04-page-001

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár Mezőgazdasági Könyvtára a Magyar Tudós Tárlat programsorozat keretében minden évben Vízügyi Emléknapot rendez. A Magyar Hidrológiai Társasággal közösen szervezett, a Nemzeti Kulturális Alap Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiumának támogatásával megvalósuló programon a vízügy területén tevékenykedő szakemberek életéről, munkásságáról, továbbá nagy múltra visszatekintő vízügyi intézmények tevékenységéről emlékezünk meg.

IMG_20211020_103312

A 2021. október 20-án rendezett emléknapon – hagyományainkhoz híven – azok a vízügyi szakemberek kerültek reflektorfénybe, akiknek az adott évhez kapcsolódik születési vagy halálozási évfordulója. A rendezvényt kísérő kamarakiállításon a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár gyűjteményéből láthattunk válogatást. Az emléknapra időről-időre ellátogatók számára nem újdonság, hogy az előadások amellett, hogy ismertették a vízügyi szakemberek szakmai munkásságát, tudományos eredményeit, bemutatták személyiségüket és tevékenységük kevésbé ismert oldalát is. Az országos járványhelyzet alakulása szerencsére lehetőséget adott az előadók és a hallgatóság személyes jelenlétére, azonban annak érdekében, hogy az érdeklődők minél szélesebb körét elérjük az előadásokat online formában is közvetítettük.

A programot Lükőné Örsi Gabriella könyvtári főigazgató-helyettes nyitotta meg, aki köszöntőjében kiemelte: „Az őszi időszaknak minden évben egy kiemelkedő eseménye ez az emléknap, melynek során a maradandó szakmai teljesítményt nyújtó vízügyi szakemberek munkásságáról, életútjáról és szakmai eredményeiről emlékezünk meg. A mai alkalom azért különleges, mert a Magyar Mezőgazdasági Múzeum idén ünnepli 125 éves jubileumát.”

Az előadások sorát Tanai Anna, a Duna Múzeum muzeológusának A Vaskapu-csatorna átadása című előadása nyitotta, amelyből al-dunai hajózást lehetővé tevő Vaskapu-csatorna 1896. szeptember 27-én ünnepélyes keretek között történő felavatásának részleteibe nyerhettünk betekintést. A hallgatóság emellett érdekes információkat tudhatott meg a csatorna átadása előtti állapotok, Wallandt Ernő tervezői, valamint az építkezést vezető Rupcsics György szakmai munkájának jelentőségéről is.

Tanai Anna3

Tanai Anna

A vízügyi emléknap második előadójaként Fejér László c. docens, vízépítő mérnök, a Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvtár ny. igazgatója, a Magyar Hidrológiai Társaság Történeti Bizottságának elnöke tartott előadást Bogdánfy Ödön és 1896-ban hazánkban elsőként közreadott hidrogeológiai térképe címmel. Az előadó Bogdánfy Ödön tanulmányainak korabeli dokumentumok bemutatásával egybekötött ismertetését követően a vízépítő mérnöki szakmai tevékenységének legfontosabb állomásait vette sorra. A századforduló, majd az azt követő két évtized kimagasló képességű szakembere a Kvassay Jenő vezette kultúrmérnöki szolgálatnál kezdte pályafutását, majd a Vízrajzi Osztály munkatársa lett. Fejér László előadásából Bogdánfy Ödön személyében egy rendkívül sokoldalú és nagy munkabírású szakember képe bontakozott ki, aki a korabeli vízmérnöki tudományok szinte minden területén maradandót alkotva 1895-ben elkészítette hazánk első, a millennium évében nyomtatásban is megjelent hidrogeológiai térképét.

Fejer Laszlo2

Fejér László

Dr. Ákoshegyi György vízügyi szakértő, a Magyar Fürdőszövetség ny. főtitkára a hazai balneológiai kutatások egyik megteremtőjének számító orvos és reumatológus, a 125 éve született Schulhof Ödön életművét mutatta be.

Akoshegyi Gyorgy1

Ákoshegyi György

Dr. Albert Gábor történész, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár munkatársa Vízmesterek képzése a millennium időszakában című beszámolója érdekes szakoktatástörténeti előadás keretében vázolt átfogó képet a vízmesterek szakmai feladatairól, valamint a korabeli szakemberképzés oktató-személyzetének felkészültségéről.

Albert Gabor

Albert Gábor

Zsigmondy Vilmos és az artézi kút a Városligetben címmel a program záró előadását Simon István, a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum muzeológusa tartotta. Az előadó a hőforrások feltárásának és hasznosításának elméletét kidolgozó Zsigmondy szakmai életművének ismertetése során nyújtott betekintést a neves bányamérnök kiegyezést követő években megvalósult mélyfúrásainak szakmai részleteibe.

Az emléknapot Lükőné Örsi Gabriella könyvtári főigazgató-helyettes szavai zárták. Köszönetet mondott az érdekes és számos új szakmatörténeti információt nyújtó előadásokért, majd hangsúlyozta: „a Magyar Tudós Tárlat minden eddig bemutatott szakembere esetében igaz, hogy eredményeik eléréséhez – kreativitásuk mellett – elengedhetetlenül szükség volt az időt és fáradságot nem kímélő kitartó munkára is.”

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a Mezőgazdasági Könyvtár kedvezményes beiratkozási lehetőséget biztosított az emléknapon. Az érdeklődőknek az 1896. évi évfordulókhoz kapcsolódó kamarakiállítás mellett lehetősége nyílt a könyvtár Vármező Galériájában a Vízhang című kortárs képzőművészeti kiállítás megtekintésére is. A rendezvény részvevői, a kiállítások megtekintői, valamint a Mezőgazdasági Könyvtár Facebook-oldalának követői az évfordulós tudósokhoz kapcsolódó kvízjátékunk kérdéseinek megválaszolásával ezúttal is próbára tehették tudásukat és értékes könyvjutalomra pályázhattak.

IMG_20211022_122718

Az esemény a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár és a Magyar Hidrológiai Társaság szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiumának támogatásával jött létre.

Zubor Ferenc

múzeumi főkönyvtáros

Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár

Utolsó módosítás: 2021. november 09., kedd 11:08, Regdánszki Tamara
Vízügyi igazgatóságok Kapcsolataink Közgyűjtemények Zöld hatóságok Letöltések Oldaltérkép Impresszum Jogi nyilatkozat