Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi vízkárelhárítási bejelentések: 06-80-204-240
Nagyobb betűméret - Kisebb betűméret - Normál verzió

A VIZITERV Export Kft. szakemberei Kenyában

Tartalomfelelős: Dr. Elek Ádám, főosztályvezető

2018. november 10., szombat 11:02

A VIZITERV Export Kft. szakemberei Kenyában

 

Az év elején alakult és az OVF irányítása alatt álló állami VIZITERV Export Kft. kenyai farm gazdaságok öntözési lehetőségeit feltáró tanulmány elkészítésére nyert támogást.

A hazai öntözési tapaszatlatok adaptálásának lehetőségeit is vizsgáló előzetes megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium  „A hazai vízipar külpiaci tevékenységét előmozdító programra” biztosított forrása adott lehetőséget. A sikeres pályázat eredményeként a VIZITERV Export Kft. 15 millió Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült, amelyhez a Belügyminisztérium 6 millió Ft önerőt biztosított. A munka célja javaslatok, műszaki alternatívák kidolgozása Kenya száraz és félszáraz területeinek öntözés fejlesztésére, különös tekintettel a már meglévő öntözési gyakorlatra és az öntöző vízzel ellátható,  potenciálisan bevonható, mezőgazdasági termelésre alkalmas területekre.

 

A munkában több öntözéssel foglalkozó szakcég mellett, részt vesz a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Öntözési és Vízgazdálkodási Önálló Kutatási Osztálya, a VIZITERV Environ Kft. kenyai területi tapasztalattal rendelkező munkatársai, a kenyai bejegyzésű és székhelyű domonyai Afribotanica LLP., valamint a Vízügyi Tudományos Tanács vezető szakértője is, de segítik a munkát a nairobi Magyar Nagykövetség munkatársai is.

A nem régen lezajlott, Nairobi és Mombasa térségét érintő helyszíni bejárás során a magyar szakértők találkoztak a nairobi ENSZ FAO képviselet vezetőivel, valamint az egyes régiók területi vízgazdálkodásáért felelős szakembereivel, irányítóival.

 

A helyi szakemberekkel közösen kijelölt két minta területre fókuszáló munka eredményeképpen 2019. I. negyedévére elkészülő előzetes megvalósíthatósági tanulmány megalapozhatja a VIZITERV Export Kft-nek a Kormány által Kenyának kilátásba helyezett 5 millió eurós öntözésfejlesztési Kötöttsegélyhitel programban történő részvételét.

 

 

dr. Dobi László

főtanácsadó

VIZITERV Export Kft.

ügyvezető

Viziterv export

Látogatás a világ második legnagyobb ENSZ képviseletén a FAO Kenya igazgatójánál Nairobiban

Kenyai küldöttséggel

A kisvízfolyások hasznosítása kulcseleme lehet a farm-gazdaságok öntözővízzel történő ellátásának

Kenyai küldöttséggel

Utolsó módosítás: 2018. november 12., hétfő 14:26, Uresch László
Vízügyi igazgatóságok Kapcsolataink Közgyűjtemények Zöld hatóságok Letöltések Oldaltérkép Impresszum Jogi nyilatkozat