Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi vízkárelhárítási bejelentések: 06-80-204-240
Nagyobb betűméret - Kisebb betűméret - Normál verzió

Vízügyes életútinterjúk

Tartalomfelelős: Regdánszki Tamara, honlap adminisztrátor

2020. december 15., kedd 11:52

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara sikeres pályázatának eredményeképpen tovább bővíti digitális tananyagát, valamint az ahhoz kapcsolódó Tudománytárát. (Ez a Tudománytár egyébként megtekinthető a Kar honlapján is.)

A program részeként folytatódik a korábban megkezdett életút-interjúk készítése jeles vízügyi szakemberekkel. A munkát Fejér László c. egyetemi docens koordinálja, a beszélgetéseket is ő folytatja az érintettekkel. A Duna Múzeum az interjúk elkészítését a gyűjteményére épülő szakanyagokkal, valamint – Vizy Zsigmond és Forstner Simon közreműködését igénybe véve – a felvételek technikai lebonyolításával segíti. Az így készült felvételek a múzeum gyűjteményében is megtalálhatók, megtekinthetők lesznek. Az elmúlt időszakban a járvány miatt a munka lelassult, de ennek ellenére Szabó Mátyás ny. vízügyi igazgató, dr. Juhász Endre c. egyetemi tanár, valamint Baross Károly ny. vízügyi igazgató interjúja elkészült.

Vizugy interju

 

Duna Múzeum

Utolsó módosítás: 2020. december 15., kedd 15:23, Regdánszki Tamara
Vízügyi igazgatóságok Kapcsolataink Közgyűjtemények Zöld hatóságok Letöltések Oldaltérkép Impresszum Jogi nyilatkozat