Tartalomfelelős: Iványi Krisztina, referens
2013. november 15., péntek 12:00
Dombvidéki területeinken a vízfolyások, patakok jelentős része a természeti környezetben található. Rendezésüket, a rekonstrukciós munkákat a természetközeli patakszabályozás, illetve a revitalizáció elveinek megfelelően kell elvégeznünk. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a patakokat „magukra hagyjuk”, hiszen ezáltal értékes művelt területeket, ipari, közlekedési vagy egyéb infrastrukturális létesítményeket tennénk ki nagyfokú vízkár-veszélynek. Keresnünk kell azokat a völgyfenéki terülteket, ahol nem szükséges korlátozni a természetes vízjárást, mert a vizek mederből való kilépése nem okoz kárt, sőt ezzel vizes élőhelyek rehabilitációját is meg tudjuk valósítani. Lényeges, hogy minden vízfolyást, patakot egyedi tulajdonságokkal rendelkező hidrológia-ökológia rendszernek kell tekinteni, és a vizek kártétel nélküli levezetését e komplex élő rendszer figyelembe vételével kell megoldani. Szem előtt kell tartani a táj esztétikai értékének növelését, a megfelelő biotóp megőrzését vagy létrehozását, és törekedni kell az élő és természetes anyagok alkalmazására.
Síkvidéki területen a cél ugyanígy megfogalmazódott. A mesterséges medrek vonalvezetésénél, alakjának kiválasztásánál - ahol a rendelkezésre álló terület nagysága megengedi – a természetes formákhoz kell igazodni. különböző szelvényméretek váltakozása oldja a mérnöki létesítmény statikus jellegét, egyúttal élőhelyet teremt a növényzetnek, búvóhelyet az állatoknak, biztosítva életfeltételeiket. Követelmény a vízrendezési művek tájba illesztése, a tájkép helyreállítása fás, cserjés, nádas élőhelyek kialakításával.
A fenti szempontok előtérbe kerülése mellett továbbra is elsődleges a vízrendezési művek alapvető vízkár-elhárítási funkciója.