Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi vízkárelhárítási bejelentések: 06-80-204-240
Nagyobb betűméret - Kisebb betűméret - Normál verzió

A 2013-as árhullám óta megvalósult árvízi fejlesztések

Tartalomfelelős: Regdánszki Tamara, honlap adminisztrátor

2021. június 04., péntek 13:18

8 éve, 2013 év júniusában vonult le az a minden idők legmagasabb tetőző vízszintjeivel rendelkező dunai árhullám, amely lényegében a teljes magyarországi Duna szakaszon felülírta a korábbi történelmi árvizek észlelt értékeit, valamint nyomait és jeleit a töltések mentén, rakpartokon, hidakon, települések mentén.

A védekező állami szervezetek és a társadalom példaértékű összefogásának eredményeképpen nagyobb károkozás nélkül "fogtuk meg" az árhullámot, de hatásai mind a mai napig érezhetőek. 2014-ben szükségessé vált, hogy újraszámoljuk a mértékadó árvízszintet az egész országban és azt tapasztaltuk, hogy jelentősen emelkedtek ezek a tervezési értékek. Bevezették a nagyvízi mederkezelési intézkedéscsomagot és a nyílt ártéri településekre új védelmi tervek készültek. Ezek eredményeként az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság működési területén is több árvízi biztonságot növelő megoldás született az azóta eltelt 8 évben: kiépült az elsőrendű árvédelmi vonal a Mosoni-Duna és a Bornát-ér mentén, mindkét parton. A Mosoni-Duna Vének mellett épülő torkolati műtárgya hamarosan megkezdi próbaüzemét. A mű árvízkapuként is funkcionál majd, így a vízszint rehabilitáció hatásterületén az árvízvédelmi biztonság javulni fog.
Komárom védelmére új védvonal szakasz létesült a meglévő fejlesztésével együtt. Idei évben elkészült Nyergesújfalu mentén további 1 km védvonal és Esztergom védelmének kiépítése is a küszöbön áll.

Hatalmas előrelépések történtek az utóbbi 8 évben mindkét érintett megyében a megnyugtató árvízi biztonság érdekében. Az ezt célzó már megvalósított projektek a tényleges árvízvédelmi biztonságot jelentősen emelték, a fizikai védelmi kapacitás az elvégzett fejlesztéseknek köszönhetően érdemben javult.  Az Igazgatóság korszerű térinformatikai nyilvántartási rendszere és felkészült műszaki szolgálata is lekövette a változásokat és a jövőben érkező árhullámok esetén az öblözetek is nagyobb biztonságban vannak. A 2013. év óta átadott, újonnan létesített töltésszakaszok érdemi árvízi terhelést még nem kaptak, de a szakszemélyzet állandó jelenléte és a rendszeres védelmi gyakorlatok megteremtik a sikeres védekezés alapjait.

EDUVIZIG_222013.06.06.legi  019k  Komarom.jpg2013.06.06.: Légi felvétel, Komárom EDUVIZIG_222013.06.07. 127k Gyor MDuna Revfalui hid.jpg2013.06.07. Győr-révfalui Duna-híd, Győr

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

Utolsó módosítás: 2021. június 04., péntek 13:23, Regdánszki Tamara
Vízügyi igazgatóságok Kapcsolataink Közgyűjtemények Zöld hatóságok Letöltések Oldaltérkép Impresszum Jogi nyilatkozat