Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi vízkárelhárítási bejelentések: 06-80-204-240
Nagyobb betűméret - Kisebb betűméret - Normál verzió

480 nap kárelhárítás Kiskörén

Tartalomfelelős: Regdánszki Tamara, honlap adminisztrátor

2021. december 17., péntek 13:12

Véget ért a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság eddigi leghosszabb, III. fokú környezeti kárelhárítási készültsége, amit tavaly július 27-én rendeltek el és idén november 17-én ért véget. Az eredmény: 12 ezer köbméternyi, kommunális hulladékkal kevert uszadékot termeltek ki a Kiskörei Vízlépcső felvízéről.

KOTIVIZIG1217480napkatre1

Az elmúlt 15 hónap folyamán levonult kisebb árhullámok nem tették szükségessé a Kiskörei Vízlépcső al- és felvízének összenyitását, így jelentős mennyiségű katré torlódott fel a duzzasztómű előtt. A műtárgynál megrekedt szilárd kommunális és szerves hulladék kitermelése az elmúlt években már  bevált módszerrel, úszó-rakodó munkagéppel történt, az általa megpakolt 200 tonnás uszályt pedig jégtörő hajó vontatta a Kiskörei Szakaszmérnökség üzemi (téli) kikötőjében kialakított és két éve kibővített rakodótérhez. Az itt deponált anyagokat PET-kalózok hathatós segítségével és közfoglalkoztatottak bevonásával szelektálták. A KÖTIVIZIG a készültség 480 napja alatt összesen 12 048 köbméter kommunális hulladékkal kevert uszadéktól mentesítette a folyót. Ez a mennyiség (térfogat) 180 szabványos tengeri - 12 méteres - konténert töltene meg! Részletezve a munkálatok eredményét, kommunális hulladékból 521 köbmétert, uszadékfából 889 köbmétert, egyéb szerves anyagból pedig 10 638 köbmétert sikerült kitermelni a vízről. Az anyagnemenkénti válogatást követően 15 140 kg üveget, 1070 kg fémet és 7990 (!) kg PET (polietilén-tereftalát) csomagolóanyagot szállítottak el újrahasznosításra. A kommunális eredetű, szilárd, a későbbiekben nem hasznosítható vegyes műanyag hulladéklerakóba, illetve környezetvédelmi cégekhez került összesen 17 520 kg mennyiségben. A tüzelőanyagként nem hasznosítható szerves anyagot az erre kijelölt helyen deponálták, majd egy megfelelő technikai háttérrel rendelkező vállalkozó felaprította. A feldolgozást követően 563,22 tonna apríték és 533,92 tonna földes szerves por keletkezett. A védekezés során jelentős segítséget nyújtott a PET kupás csapat, akik több alkalommal szedték a szemetet egy-egy folyószakaszon, valamint a Tisza-tó területén a vízről és a parton egyaránt. Az összegyűjtött hulladékot a kiskörei téli kikötőbe szállították, kiválogatták szín szerint, tömörítették és bálázták.

KOTIVIZIG1217480napkatre4 KOTIVIZIG1217480napkatre3 KOTIVIZIG1217480npakatre2

Képeink a kiskörei munkálatok egy-egy mozzanatát örökítették meg.

Laczi Zoltán

Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság

Utolsó módosítás: 2021. december 17., péntek 13:15, Regdánszki Tamara
Vízügyi igazgatóságok Kapcsolataink Közgyűjtemények Zöld hatóságok Letöltések Oldaltérkép Impresszum Jogi nyilatkozat