Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi vízkárelhárítási bejelentések: 06-80-204-240
Nagyobb betűméret - Kisebb betűméret - Normál verzió

Állami kitüntetésben részesült Kovács László

Tartalomfelelős: Regdánszki Tamara, honlap adminisztrátor

2021. március 17., szerda 16:18

Nemzeti Ünnepünk, március 15-e alkalmából - Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére - Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozta Kovács Lászlónak, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (FETIVIZIG) Nyíri Szakaszmérnöksége szakaszmérnökének a vízügyi területen végzett több mint négy évtizedes, kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként.

Kovacs Laszlo (1)

Kovács László, aki korábban már Miniszterelnöki Oklevélben és jutalomban is részesült, mintegy 45 éve, 1975-ben kezdte a vízügyi szolgálatát, végigjárva a ranglétrát. Kezdetben a Tervezési Osztályon, majd a Vízgazdálkodási Osztályon dolgozott műszaki ügyintézőként. 1988-tól az I. számú Szakaszmérnökségre (mostani nevén Nyíri Szakaszmérnökség) került területi felügyelői beosztásba, ahol vízgazdálkodási szakmai munkát látott el, majd 2004-ben ugyanitt vízgazdálkodási vezető lett. 2007-től a Vízrendezési-vízhasznosítási osztály vezetőjeként végezte az igazgatóság teljes működési területén a fejlesztések, belvízvédekezés átgondolt irányítását.

A szakaszmérnöki munkakört 12 éven át töltötte be. Vezetői feladatkörében irányította, ellenőrizte a szakaszmérnökség szakágazati és a Műszaki Biztonsági Szolgálat tevékenységét. A szakaszmérnökség összetételéből adódóan a vízi létesítmények fenntartása, üzemeltetése mellett az igazgatóság ár-belvíz, vízminőségvédelmi kárelhárítási tevékenységét, a műtárgyak, szivattyú telepek fenntartási, üzemeltetetési feladatainak irányítását végezte.

Több évtizedes vízügyi szolgálata alatt a Felső-és Közép-Tisza vidékén, valamint a Közép-Duna völgyében az árvízvédekezések során – szakaszvédelem-vezető helyettesként – a rábízott védelmi szakaszokon szakszerű, lelkiismeretes, önfeláldozó munkát végzett. Feladatait mindig magas színvonalon, szakmai igényességgel látta el.

A Magyar Mérnöki és Építész Kamara tagjaként tevékenyen vesz részt a szakmai közéletben. Vízügyi és magasépítési szakterületen tervezőként is dolgozik, segítve az igazgatóság ilyen irányú tevékenységét. Hosszú ideje tagja a Magyar Hidrológiai Társaságnak is. Kovács László idén május elején vonul nyugállományba.

A magas állami kitüntetésének átadására a jelenleg érvényben lévő járványügyi korlátozások miatt egyelőre nem kerülhet sor, csak amikor a pandémiás helyzet lehetővé teszi az átadó ünnepség megrendezését.

Gratulálunk!

 

Utolsó módosítás: 2021. március 17., szerda 16:23, Regdánszki Tamara
Vízügyi igazgatóságok Kapcsolataink Közgyűjtemények Zöld hatóságok Letöltések Oldaltérkép Impresszum Jogi nyilatkozat