Tartalomfelelős: Regdánszki Tamara, honlap adminisztrátor
2021. január 13., szerda 13:45
A kitüntetéssel járó oklevél és a Pataky Béla szolnoki szobrászművész tervei alapján készült bronzplakett ünnepélyes átadásának módjáról - tekintettel a jelenlegi járványhelyzetre és az emiatt előírt korlátozásokra – a testület elnöksége később határoz.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mérnöki Kamara tájékoztatása szerint az Év Mérnöke kitüntetést az kaphatja:
- aki az adott évben, vagy az adott évet megelőző két évben kiemelkedő mérnöki szolgáltatásai nyomán magas színvonalú mérnöki alkotást valósított meg,
- aki alkotói tevékenységén túlmenően a mérnökök képzésével és továbbképzésével, tudományos tevékenységével jelentősen hozzájárult a műszaki ismeretek fejlesztéséhez, terjesztéséhez,
- aki a kamara elismertetésében, eredményes működésében aktívan részt vesz,
- aki a mérnöki létesítmények megvalósításában, működtetésében, irányításában kiemelkedő munkát fejt ki.
Laczi Zoltán
Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság
Gratulálunk!