Tartalomfelelős: Regdánszki Tamara, honlap adminisztrátor
2021. március 29., hétfő 10:59
Az Alföldön is fokozódó problémát jelent az aszály, mely egyre gyakrabban fordul elő és igen komoly károkat okoz. Az aszálykár elleni védekezés leghatásosabb formája maga az öntözés, tehát a talaj vízkészletének pótlása. A Körös-vidék életében komoly múlttal rendelkezik az öntözés, hiszen az első gépi vízkivétellel működő öntözés a Kárpát-medencében Gyomán a Hantoskertben létesült 1885-ben, míg később a duzzasztók megépítésével a terület jelentős része felszíni vízkivétellel is elláthatóvá vált.
A 2020-ban a koronavírus járvány nagyon sok gazdasági ágazatot sújtott negatívan, azonban elmondható hogy ez a mezőgazdasági vízszolgáltatást nem érintette. Az igazgatóságunk illetékességi területén lévő üzemeletetők maradéktalanul ki tudták elégíteni a keletkező vízigényeiket. A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság öntözés-üzemelési tevékenysége során, összességében 61,5 millió m3 vízmennyiséget szolgáltatott ki. A legtöbbet, 35,98 millió m3-t a halastavaknál használták fel 2 386 hektáron, míg a szántóknál 14,11 millió m3 víz 20 430 hektár öntözésére volt elegendő, rizs esetében pedig 11,3 millió m3 öntözővíz kellett 1 701 hektár területhez. Összességében a kiszolgált vízmennyiségek az előző évek átlagát tükrözik, azonban az öntözött területek nagysága növekedett.
A 2021-es évet tekintve az igazgatóság életében az előző hetek még az ár- és belvízvédekezésről szóltak, azonban a jelenlegi időjárás már a mezőgazdasági vízszolgáltatás megkezdését tette szükségessé.
A 2/1997. (II. 18.) KHVM rendelet alapján március 1-től megkezdődött az öntözési idény, a zöldségkultúrát termesztők jelezték is vízigényüket.
A napokban megkezdtük az NK-XIV öntözőrendszer fővízkivételének és két átemelő szivattyútelepének, valamint a Dögösi I. sz. öntözővíz átemelő és a Szarvas-Kákai fővízkivétel üzemeltetését, hogy ki tudjuk elégíteni a térségében keletkező vízigényeket.