Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi vízkárelhárítási bejelentések: 06-80-204-240
Nagyobb betűméret - Kisebb betűméret - Normál verzió

Történelmi pillanat: átzsilipelték az első hajót a Mosoni-Duna torkolati műtárgyon

Tartalomfelelős: Regdánszki Tamara, honlap adminisztrátor

2022. február 02., szerda 13:27

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság hajóflottájának egyik legújabb tagja, az EREBE volt az első hajó, amelyet átzsilipeltek az európai uniós forrásból épülő Mosoni-Duna torkolati műtárgy hajózsilipén.

EDUVIZIG_5atzsilipeles4.jpg

A 2022.01.27-i történelmi pillanatot 4 éves kiviteli tervezés, kivitelezés előzte meg, amelynek eredményeként elért 90 %-os műszaki készültség lehetővé tette a hajózsilip első üzempróbájának elvégzését.

A 25 m hosszú EREBE kitűzőhajó az alvíz felől, az igazgatóság gönyűi hajózási telepéről érkezett, a hajók fogadására kialakított előkikötőben várakozott, amíg az alsófőben lévő 135 tonna tömegű szegmenstábla teljesen fel nem emelkedett. Ezután méltóságteljesen beúszott a zsilipkamrába, kikötött az egyik úszóbakhoz, megvárta az alsófői szegmens zárását, a kamra töltését, majd a töltést követően a felnyitott felsőfői szegmenstábla alatt átúszva kihajózott a felvízre.

A felvizen felvett egy már funkcióját vesztett zöld úszó bóját, majd visszafelé menetben is átzsilipelt a műtárgyon.

Az üzempróba a kivitelező és az igazgatóság példás együttműködésének eredményeként sikeresen zárult. A folytatás március 1-jétől jön, akkor már az egész műtárgy és kapcsolódó létesítményei próbaüzemben fognak vizsgázni.

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

Utolsó módosítás: 2022. február 02., szerda 13:31, Regdánszki Tamara
Vízügyi igazgatóságok Kapcsolataink Közgyűjtemények Zöld hatóságok Letöltések Oldaltérkép Impresszum Jogi nyilatkozat