Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi vízkárelhárítási bejelentések: 06-80-204-240
Nagyobb betűméret - Kisebb betűméret - Normál verzió

Trianoni emlékfák ültetése az Abért-tónál

Tartalomfelelős: Regdánszki Tamara, honlap adminisztrátor

2021. június 11., péntek 13:01

2020-ban volt a Magyarország harmadolását hozó békeszerződés 100. évfordulója. Vas megye mérnökei már akkor tervezték, hogy a szomorú centenáriumnak faültetéssel állítanak emléket, de a pandémia közbeszólt, így a faültetés átkerült 2021-re. Június 5-én, az emlékünnepségen nyolc fát ültettek el közösen a résztvevők az Abért-tónál kialakított kerékpáros pihenőnél.

Nyuduvizig_06_10_Fault_Abert_to1

 A tó a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság egykori főmérnökéről kapta a nevét.  Ugyan az évforduló időpontja nem alkalmas a faültetésre, nyolc fa mégis megtalálta végső helyét most szombaton, a többi fát ősszel ülteti el a Vas Megyei Mérnöki Kamara. 

A költségeket a megyei mérnöki kamara állja, a területeket a GYSEV Zrt., illetve a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság biztosította.

Az emlékünnepségen Veres Gábor szobrászművész erre az alkalomra készített kőszobra is leleplezésre került. Az alkotás a kerékpáros pihenő környezetében kapott helyet.

Nyuduvizig_06_10_fault_Abert_to2

 Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

Utolsó módosítás: 2021. június 11., péntek 13:03, Regdánszki Tamara
Vízügyi igazgatóságok Kapcsolataink Közgyűjtemények Zöld hatóságok Letöltések Oldaltérkép Impresszum Jogi nyilatkozat