Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi vízkárelhárítási bejelentések: 06-80-204-240
Nagyobb betűméret - Kisebb betűméret - Normál verzió

Münchenben jártunk az IFAT kiállításon

Tartalomfelelős: Süveggyártó Anita, kiemelt műszaki referens

2022. július 05., kedd 12:41

Az elmúlt évek mindenkit nehezen érintettek, hiszen a pandémia nem csak a mindennapi életünket, a rendezvényeket, hanem a gépgyártást és az innovációt is hátráltatta. A járvány miatt nem nyílt lehetőség a szakemberek találkozására, az ipari fejlesztések prezentálására. Négy év után, 2022 májusában azonban újra megtartották a müncheni IFAT (Internationale Fachmesse für Abwassertechnik) világkiállítást, mely kivételes lehetőséget nyújtott arra, hogy évek óta először beleláthassunk a piaci újdonságok világába.

ITAF (1)

 A világ vezető víz-, szennyvíz-, hulladék- és nyersanyaggazdálkodási szakkiállításán 59 országból mintegy 3 000 kiállító jelent meg, és a világ minden tájáról közel 120 000 látogató tekinthette meg az újdonságokat a 260 000 m2-es területen.

ITAF (3)

 Lehetőség nyílt a világpiaci cégek, valamint fejlesztési irányaik megtekintésére, új és rendhagyó ágazati megoldások szemügyre vételére. A résztvevők megismerhették a laboratóriumi technológiák, folyamatmérés és ellenőrzés előrelépéseit. A klímaváltozás miatt egyre jobban előtérbe kerül a vízellátó és csatornarendszerek építése, karbantartása, valamint az öntözési folyamatokban résztvevő szivattyúk hatékonyságának környezettudatos növelése. A munkálatok nem kivitelezhetőek megfelelő, 21. századi követelményeknek eleget tevő „okos” munkagépek, járművek nélkül – hiába a legősibb építési művelet a földmunka, az eszközök fejlődése sosem állhat meg. Fokozott szerepet kap a jövőben a hulladékból történő energiatermelés is, amely megoldásaira szintén számtalan példát láthattunk.

ITAF (2)

 Úgy véljük elengedhetetlen, hogy a természetet ne sajátítsuk ki, hanem együtt éljünk vele. Nem építhetünk anélkül, hogy ne törekednénk a vizeinkkel, a természettel és a környezetünkkel a harmóniára. Az IFAT remek lehetőséget nyújtott számunkra, hogy beleláthassunk milyen fejlesztési irányokba halad a világ, és ihletet merítsünk ahhoz, hogy újult erővel, megannyi ötlettel gyarapodva határozzuk meg a géppark fejlesztésének jövőjét.

Balázs Béla, Bencs Miklós

Utolsó módosítás: 2022. július 05., kedd 12:51, Regdánszki Tamara
Vízügyi igazgatóságok Kapcsolataink Közgyűjtemények Zöld hatóságok Letöltések Oldaltérkép Impresszum Jogi nyilatkozat