Tartalomfelelős: Pászthory Róbert, kiemelt műszaki referens
2013. szeptember 09., hétfő 14:00
A másik a hagyományos esti baráti találkozó, melynek megtisztelő és megható eseménye volt a hosszú vízügyi pályafutás – benne meghatározó vízrajzi tevékenység – után nyugállományba vonult kollégáink oklevéllel és egyedi ajándékkal („vízmérce-rend) való jutalmazása. A legutolsó országos értekezlet óta négyen érdemelték ki ezt, név szerint: Egri Miklós, Hamza István, Koch György, Márfai Lászlóné (Csipet).
Az értekezlet zárónapján (szeptember 11., szerda) először a dunai nagy árvízzel kapcsolatos két előadás (meteorológiai értékelés – OMSZ, Alsó-dunai tetőzések alakulása – ADUVIZIG), majd az ennek hatására is elkészített OVSZ-es fejlesztésekről szóló hangzott el. Ezt kiegészítette egy gyakorlati hasznú fejlesztés bemutatása, mely az automaták által regisztrált – technológiából fakadó „zajjal” terhelt - vízállások javítását biztosítja.
A délelőtti második blokkban a Központi Vízrajzi Adattár (újra) kialakításáról, feladatairól, valamint a vízrajzi szakfelügyelet újraindításának céljairól és alapelveiről esett szó. Ezt követően az adatbázis régóta várt fejlesztéséről, illetve az egyik legáltalánosabban használt vízrajzi alkalmazás (SqlGraf) jelentős továbbfejlesztéséről, átírásáról hallottunk előadást. A záró előadás a Vízrajzi Mérőközpontban (mérőcsatornán) folyó kalibrálásról és a vízrajzi mérőgyakorlat értékeléséről szólt.
Az értekezlet záróeseménye az értekezletek eddigi helyszíneit tartalmazó un. „vándormérce” átadása volt, a jelenlegi házigazda által a következő országos értekezlet házigazdájának, az ADUVIZIG-nek (Baja).