Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi vízkárelhárítási bejelentések: 06-80-204-240
Nagyobb betűméret - Kisebb betűméret - Normál verzió

Továbbra is alacsony a Duna vízállása

Tartalomfelelős: Siklós Gabriella, sajtóreferens

2016. január 06., szerda 08:43

 

Továbbra is alacsony a Duna vízállása

 

2015. második félévében a Duna bajor és osztrák vízgyűjtő területén igen kevés, a sokéves átlagtól mintegy 35%-al elmaradó mennyiségű csapadék hullott. A hosszantartó szárazság következtében a folyó magyarországi szakaszain tartósan igen alacsony vízállások alakultak ki.

A 2015. közepétől rövid megszakításokkal érvényes kisvizes időszak jelenleg is tart, a Budapestnél január 5-én reggel észlelt 63 cm-es vízállás csak kevéssel haladja meg az 1947-ben mért eddigi legalacsonyabb 51 cm-t. Ennek következtében, a mintegy a budapesti Duna-szakasz alacsony vízállásának a jelképeként tekinthető Ínség-szikla is újra szárazra került. Hasonló mértékben erre legutoljára rövid időre 2011-ben, azt megelőzően pedig 2003-ban került sor.

Az igen alacsony vízállások természetesen erősen megnehezítették a hajózást, a Duna hazai a mai napon érvényes 58 gázló közül a legkisebb vízmélységek (16 dm) Nagymaros térségében, Budapestnél az Árpád-hídnál, illetve Dunaföldvárnál alakultak ki.

Az elmúlt napok hidegre fordult időjárása ellenére (részben az igen alacsony vízszintek melletti felszín alatti hozzáfolyások viszonylagosan erősebb hatása következtében), a Dunán – a néhány helyen kialakult parti jégtől eltekintve – a jégképződés nem indult meg, és az előrejelzések alapján ez a hónap első felében nem is valószínű.

Az Országos Vízjelző Szolgálat legfrissebb előrejelzése szerint, a vízrendszer felső szakaszain uralkodó kissé csapadékos, és viszonylagos enyhe időjárás következtében a hazai szakaszokon is megáll az apadás, a következő napokban kismértékű (hat nap alatt 1-2 deciméteres) vízszintemelkedések kialakulása valószínűsíthető.

Bővebben a témáról az M1 Híradójában hallhatnak.

0E1A0096 0E1A0092
Utolsó módosítás: 2016. január 06., szerda 08:53, Radó Mónika
Vízügyi igazgatóságok Kapcsolataink Közgyűjtemények Zöld hatóságok Letöltések Oldaltérkép Impresszum Jogi nyilatkozat